INGYENES BÖNGÉSZÉS
Jelszóaktiválás
előfizetőknek
BEJELENTKEZÉS
Elfelejtett
jelszó

Ez a tartalom 1202 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.

« Vissza

Ismét jár adókedvezmény a veszélyhelyzettel leginkább érintett vállalkozásoknak

2020-11-12

A Kormány a 2020. november 4-étől ismételten kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel az Országgyűlés felhatalmazása alapján újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket vezet be. Ezek egyike a veszélyhelyzettel leginkább érintett vállalkozások által érvényesíthető adókedvezmény.

A Kormány az Országgyűlés felhatalmazása alapján

  • adókedvezmények biztosításával,
  • a szálláshely-szolgáltatók foglalásaik kieséséből származó költségeinek megtérítésével, és

  • bértámogatások nyújtásával igyekszik enyhíteni a koronavírus-világjárvány gazdasági következményeit.

A gazdaságvédelmi intézkedéseket a Magyar Közlöny 242. számában megjelent 485/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet tartalmazza, amely 2020. november 11. napján hatályba is lépett.

Ki érvényesíthet adókedvezményt?

A Korm. rendelet szerint adókedvezményt a meghatározott tevékenységi kört tényleges főtevékenységként folytató kifizető érvényesíthet.

Az adókedvezményre jogosító tevékenységi körök:

  1. Éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR 5610)

  2. Rendezvényi étkeztetés (TEÁOR 5621)

  3. Italszolgáltatás (TEÁOR 5630)

  4. Filmvetítés (TEÁOR 5914)

  5. Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR 8230)

  6. Sport és szabadidős képzés (TEÁOR 8551)

  7. Előadó-művészet (TEÁOR 9001)

  8. Előadó-művészetet kiegészítő tevékenység (TEÁOR 9002)

  9. Művészeti létesítmények működtetése (TEÁOR 9004)

  10. Múzeumi tevékenység (TEÁOR 9102)

  11. Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 9104)

  12. Sportlétesítmény működtetése (TEÁOR 9311)

  13. Sportegyesületi tevékenység (TEÁOR 9312)

  14. Testedzési szolgáltatás (TEÁOR 9313)

  15. Egyéb sporttevékenység (TEÁOR 9319)

  16. Vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység (TEÁOR 9321)

  17. Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 9604), ha a tevékenységet végző megfelel a közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről szóló 37/1996. (X. 18.) NM rendelet szabályainak

  18. M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR 9329)

Tényleges főtevékenységnek a rendelet alkalmazásában azt a tevékenységet kell érteni, amelyből a kifizetőnek, kisvállalati adóalanynak a rendelet hatálybalépését megelőző hat hónapban a legtöbb bevétele, de legalább bevételének 30 százaléka származott.

Milyen adókedvezmény érvényesíthető?

1. Szociális hozzájárulási adókedvezmény

Nem kell teljesítenie a felsorolt tényleges főtevékenységet folytató kifizetőnek 2020. november hónapra vonatkozóan a szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettséget a munkaviszonyban foglalkoztatott természetes személy foglalkoztatása tekintetében.

2. Szakképzési hozzájárulás-kedvezmény

Nem keletkezik a felsorolt tényleges főtevékenységet folytató szakképzési hozzájárulás fizetésére kötelezett kifizetőnek 2020. november hónapra vonatkozóan szakképzési hozzájárulás fizetési kötelezettsége.

3. Rehabilitációs hozzájárulás-kedvezmény

Mentesül a felsorolt tényleges főtevékenységet folytató rehabilitációs hozzájárulás fizetésére kötelezett kifizető az egy hónapra arányosan jutó rehabilitációs hozzájárulás-fizetési kötelezettség alól, azzal, hogy a rehabilitációs hozzájárulásra a fizetésre kötelezett a 2020. évben további előleget nem fizet.

4. KIVA kedvezmény

A kisvállalati adóalany a felsorolt tényleges főtevékenységével összefüggésben a 2020. november havi időszakra történő kisvállalati adókötelezettsége megállapításánál nem tekinti kisvállalati adóalapnak a személyi jellegű kifizetések összegét.

Van-e feltétele a kedvezmények igénybevételének?

A kedvezmények igénybevételének feltétele, hogy a kifizető a rendelet hatálybalépésekor már fennálló munkaszerződés szerinti munkabér fizetési kötelezettségének eleget tesz, és a munkaszerződéseket felmondással nem szünteti meg 2020. november hónapban.

A mentességek igénybevételének további feltétele, hogy

  • a kifizető a munkavállalót a veszélyhelyzetre való tekintettel elbocsájtotta volna,
  • a kifizető a mentesség iránti igényét bejelenti az adóhatósághoz.

(Lezárva: 2020. november 11.)

Adópraxis (2020-11-12)

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

MAGAZIN
ELŐADÁSOK
ESETTÁR
ARCHÍVUM
JOGSZABÁLYOK
KAPCSOLAT
HÍRLEVÉL
ELŐFIZETEK
könyvelői klub | könyvelő képzés | könyvelő tanfolyam | budapest | debrecen | könyvelői konzultáció | könyvelési segédanyagok | mérlegképes könyvelő tanfolyam | klubtagság | letölthető anyagok | könyvelői tudástár | konferenciabérlet | díjmentes online szolgáltatás | könyvviteli szolgáltatás | könyvelői szakmai fórum
Minden jog fenntartva! © 2024 Könyvelői Módszertani Szemle - Könyvelői Klub
Még nem tagja közösségünknek?
Díjmentes tájékoztatás szolgáltatásunkról