INGYENES BÖNGÉSZÉS
Jelszóaktiválás
előfizetőknek
BEJELENTKEZÉS
Elfelejtett
jelszó

Ez a tartalom 1706 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.

« Vissza

Céges pénzek magáncélú használatának veszélyei

2019-06-28

Elsősorban a kisebb cégeknél, családi vállalkozásoknál, egyszemélyes gazdasági társaságoknál fordulhat elő, hogy a cég pénzeszközeit a magánszemély a saját bevételeként kezeli, hiszen abban a feltevésben van, hogy a cég jövedelme az őt, mint magánszemélyt megillető jövedelemnek is minősül.

Mivel a cég folyószámláját, bankkártyáját is a magánszemély kezeli, így a gyakorlatban sokszor tapasztalható az, hogy a magánszemély a cég pénzéből fizeti a lakáshitelét, egyéb ingóságokat, pl.: autót vásárol, a cég számlájáról a saját számlájára átutalást teljesít, vagy egyszerűen csak készpénzt vesz fel a társaság bankkártyájával, amivel a későbbiekben a cég felé nem számol el.

Sokan jelenleg sincsenek tisztában azzal, hogy a cég pénze nem egyenlő a magánszemély jövedelmével, azzal a cég felé el kell tudni számolni, ellenkező esetben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a magánszeméllyel szemben lefolytatott bevallások utólagos vizsgálata során jelentős adókülönbözetet és adóhiányt állapíthat meg, mely után adóbírság és késedelmi pótlék is kiszabásra kerülhet. Elviekben a magánszemélyek vizsgálatára vagyonosodási vizsgálat keretében már nem kerülhet sor, így a magánszemélyek az ellenőrzés során leginkább úgy kerülhetnek képbe, hogy a tulajdonukba, vagy érdekeltségükbe tartozó cégeknél az adóhatóság ellenőrzést folytat le, melynek során a cég bankszámlája is megvizsgálásra kerül. Amennyiben a vizsgálat során az adóhatóság azt tárja fel, hogy a cég bankszámláját a magánszemély oly módon használta, hogy azzal a gazdálkodó szervezet felé nem számolt el, az a cég könyvelésében nem kimutatható, úgy megindul a bevallások utólagos ellenőrzésére irányuló eljárás a magánszeméllyel szemben is.

De mi is a probléma a cég számlájáról magánszemélyként felvett pénzeszközökkel? Az, hogy amennyiben a magánszemély nem tudja bizonyítani, hogy a pénzeszközzel a gazdasági társaság felé elszámolt, úgy a felvett összeget az adóhatóság a magánszemély egyéb jövedelmeként veszi figyelembe, és megadóztatja, feltéve, hogy ez az összeg az adott évi bevallásban nem szerepel.

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 1. § (3) bekezdése értelmében a magánszemély minden jövedelme adóköteles. Ettől eltérő szabályt, az adóból kedvezményt a kivételes célok érdekében – az Szja tv. alapelveinek figyelembevételével – csak törvény állapíthat meg. Azt, hogy mi minősül jövedelemnek az Szja tv. 4. § (1) bekezdése határozza meg. Eszerint jövedelem a magánszemély által más személytől megszerzett bevétel egésze, vagy a bevételnek az Szja tv. szerint elismert költséggel, igazolás nélkül elismert költséggel, vagy átalányban meghatározott költséggel csökkentett része, vagy a bevétel Szja tv-ben meghatározott hányada. Ugyanezen szakasz (2) bekezdése kimondja, hogy bevétel a magánszemély által bármely jogcímen és bármely formában – pénzben (ideértve a készpénz-helyettesítő eszközt is), és/vagy nem pénzben – mástól megszerzett vagyoni érték.

Az Szja tv. 9. § (2) bekezdés a) pontja alapján a bevétel megszerzésének időpontja pénz esetében az a nap, amelyen azt a magánszemély vagy javára más személy birtokba vette (átvette), vagy amelyen azt a magánszemély javára fizetési számlán jóváírták.

Egyéb jövedelemnek minősül az Szja tv. 28. § (1) bekezdése szerint minden olyan bevétel, amelynek adókötelezettségére az Szja tv. eltérő rendelkezést nem tartalmaz, azzal, hogy – a költségelszámolásra vonatkozó rendelkezéseket is figyelembe véve – a bevételnek nem része a megszerzése érdekében a magánszemély által viselt szabályszerűen igazolt kiadás.

Fenti jogszabályi rendelkezések alapján minden megszerzett vagyoni értéket, bevételt jövedelemnek kell tekinteni, így a cég számlájáról felvett pénzeszközöket is, mivel a megszerzett bevétel nem sorolható a törvényben tételesen meghatározott kivételek közé. Ebből következőleg a felvett pénzösszeg adóköteles jövedelemnek minősül.

Ugyanakkor az Szja tv. 7. § (1) bekezdés c) és g) pontja értelmében a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni azt a kapott vagyoni értéket, amelyet az adóalany köteles visszaszolgáltatni (így különösen a kapott kölcsönt, hitelt), illetve a magánszemélynek adott olyan összeget (utalvány értékét), amellyel szemben a magánszemély a juttató részére közvetlenül köteles bizonylattal elszámolni.

Ha tehát a magánszemély bizonyítani tudja, hogy a megszerzett bevételéhez visszafizetési, elszámolási kötelezettség kapcsolódott, úgy a bevétel nem esik adókötelezettség alá. E tekintetben tehát a magánszemélynek azt kell bizonyítania, hogy a pénzeszközt a társaság számára visszajuttatta (pl. befizette a házipénztárba), vagy a cég érdekében használta fel (pl. a társaságot terhelő fizetési kötelezettséget, vagy számlát egyenlített ki).

De kinek kell mindezt bizonyítania?

Itt jelentkezik a legnagyobb probléma. Ugyanis, amennyiben a társaság könyvelése nem támasztja alá azt, hogy a pénzeszközök felhasználása a társaság érdekében történt, vagy azt a társaságnak a magánszemély visszafizette, vagy könyvelés egyáltalán nem is áll rendelkezésre, úgy a bizonyítási teher a magánszemélyt terheli. (Tekintettel arra, hogy többnyire utólagos ellenőrzés során kerül az adóhiány megállapításra, mely szinte kivétel nélkül még a 2018. január 1-jei időszakra esik, így az alábbiakban, még a régi adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: korábbi Art.) szabályai kerülnek ismertetésre.)

A korábbi Art. 97. § (4) bekezdése kimondta, hogy az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani, azonban a törvény kivételesen a bizonyítást az adózó kötelezettségévé is teheti. Főszabályként tehát az ellenőrzés során a tényállást valóban az adóhatóságnak kell megállapítania, tisztáznia, megállapításait bizonyítékokkal alátámasztania, ugyanakkor ez jelen tényállás kapcsán addig terjed csupán, hogy az adóhatóság bizonyítja, hogy a kérdéses bevételt a magánszemély a gazdálkodó szervezettől megszerezte. E körben az adóhatósági ellenőrzés során megkeresik a társaság számlavezető bankját, és amennyiben a bank a pénzfelvétel tényét, és a felvevő személyét leigazolja, ezt meghaladóan további bizonyítást lefolytatni nem kell. Ezt követően már a magánszemélyen van a bizonyítási teher annak kapcsán, hogy az Szja tv. 1. § (4) bekezdése alapján az általa megszerzett jövedelem adómentességét bizonyítsa. A jogszabály ugyanis kimondja, hogy az adókötelezettséget, az adó mértékét befolyásoló, a magánszemély adójának csökkenését eredményező eltérő szabály, adókedvezmény annyiban alkalmazható, illetőleg érvényesíthető, amennyiben az annak alapjául szolgáló szerződés, jogügylet, más hasonló cselekmény tartalma megvalósítja az eltérő szabály, az adókedvezmény célját. Az alkalmazhatóságot, illetőleg érvényesíthetőséget annak kell bizonyítania, akinek az érdekében áll. Ebből következőleg a magánszemélynek kell bizonyítania a megszerzett bevétel adómentességét. Ez a rendelkezés annyiból logikus, hogy – egyéb bizonyíték híján – a magánszemély van annak az információnak a birtokában, hogy a felvett pénzeszközzel a továbbiakban mit tett. Azt, hogy a gazdasági társaság érdekében használta fel, azt csak ő tudja bizonyítani, hiszen a pénzeszköz az ő birtokában volt.

De mivel tudja bizonyítani, hogy a pénzeszközöket a társaság felé történő elszámolási kötelezettség mellett kezelte? E körben az érintettek általában arra szoktak hivatkozni, hogy a magánszemélyt nem terhelik a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Számv. tv.) szerinti bizonylatolási, illetve bizonylat megőrzési kötelezettség. Azaz a gazdasági társaságtól kapott esetleges bizonylatot, számlát stb. nem kellett megőriznie, ő nem esik a Számv. tv. személyi hatálya alá. Ez nem vitatható, azonban a gazdálkodó szervezet már a Számv. tv. hatálya alá tartozik, és a Számv. tv. 165. § (1) bekezdése kimondja, hogy minden gazdasági műveletről, eseményről, amely az eszközök, illetve az eszközök forrásainak állományát vagy összetételét megváltoztatja bizonylatot kell kiállítani (készíteni). A gazdasági műveletek (események) folyamatát tükröző összes bizonylat adatait a könyvviteli nyilvántartásban rögzíteni kell. Ugyanezen szakasz (2) bekezdése szerint pedig a számviteli (könyvviteli) nyilvántartásokba csak szabályszerűen kiállított bizonylat alapján szabad adatokat bejegyezni. Szabályszerű az a bizonylat, amely az adott gazdasági műveletre (eseményre) vonatkozóan a könyvvitelben rögzítendő és a más jogszabályban előírt adatokat a valóságnak megfelelően, hiánytalanul tartalmazza, megfelel a bizonylat általános alaki és tartalmi követelményeinek, és amelyet – hiba esetén – előírásszerűen javítottak. Ugyan a bizonylati fegyelem nem a magánszemélyre, hanem a gazdasági társaságra vonatkozik, azonban annak igazolására, hogy a felvett pénzeszköz a társaság céljaira került felhasználásra csak ilyen bizonylattal lehetséges. A Kúria több ítéletében is kifejtett (Kfv.I.35.375/2017/10., Kfv.I.35.592/2015/6., Kfv.V.35.442/2011/6., Kfv.I.35.492/2016/5. stb.) egyértelmű álláspontja az, hogy amennyiben a társaság bankszámlájáról készpénzfelvételre kerül sor, az szigorú bizonylatolási kötelezettség alá esik. A készpénznek a gazdasági társaság tevékenysége körében történő felhasználását ellenőrizhető módon igazolni kell. A társasággal való elszámolást pedig nem mással, mint számviteli bizonylatokkal tudja az érintett igazolni.

A Kúria rámutatott továbbá arra, hogy a pénzeszközök sorsát szigorú számadási nyomtatványokkal, dokumentálhatóan és beazonosíthatóan kell kiállítani, a házipénztárba bevezetni, annak meg kell jelennie a társaság könyvelésében. A fentiek alapján tehát kizárólag a szabályszerűen kiállított bizonylat tudja hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a kérdéses összegeket az adott személy a gazdasági társaság működésére, annak céljaira használta fel, és a bizonylati fegyelemből következőleg nincs arra jogszabályi lehetőség, hogy a bizonylat hiányát akár nyilatkozattal, vagy tanúvallomással pótolják. Rendszerint a kötelezett magánszemély ilyenkor arra szokott hivatkozni, hogy a könyvelő, vagy a társaság más tagja, vezetője tanúvallomásával igazolni tudja, hogy a pénzeszközök a társaság érdekében kerültek felhasználásra. Az Art. 99. § (2) bekezdése ezzel kapcsolatban kategorikusan kimondja, hogy abban az esetben, ha az adózót adómentesség vagy adókedvezmény illeti meg, ezt okirattal, vagy más megfelelő módon köteles bizonyítani. Ugyanakkor jelen tényállású ügyekben a tanúvallomás önmagában a bizonylatok hiányát nem pótolja.

A Kúria több eseti döntésében is kifejtette (pl.: Kfv.VI.35.445/2017/7.), hogy a gazdasági társaságok számláiról felvett pénzösszegek sorsát szigorú számadású nyomtatványokkal, dokumentálhatóan és beazonosíthatóan kell ki- és bevételezni, valamint könyvelni. A gazdasági társaság pénzkezelése során a számláról pénzt felvevő személyt felelősség terheli az elszámolás igazolása körében, és alapvető érdekében áll az olyan bizonylatok megőrzése, amelyek utóbb igazolhatják az elszámolás megtörténtét. Ezen bizonylatok meglétét a tanúként meghallgatott könyvelők nyilatkozatai nem pótolhatják. A fentiek alapján tehát elmondható, hogy – bár minden ügy egyedi tényálláson alapszik – az esetek túlnyomó többségében bizonylat, vagy más hitelt érdemlő okirat hiányában a magánszemély nem tud mentesülni az adófizetési kötelezettség (adóbírság) alól.

Milyen jogkövetkezményekkel kell szembenéznie annak, akinél az adóhatóság a fentiek szerint adóhiányt állapít meg?

Az Art. 170. § (1) bekezdése szerint adóhiány esetén adóbírságot kell fizetni, melynek mértéke – ha az Art. eltérően nem rendelkezik – az adóhiány 50 százaléka. Az adóbírság mértéke az adóhiány 200 százaléka, ha az adóhiány a bevétel eltitkolásával, a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze. Az Art. 171. § (1) bekezdése lehetőséget biztosít az adóbírság mérséklésére, ha a körülményekből megállapítható, hogy az adózó, illetve intézkedő képviselője, alkalmazottja, tagja vagy megbízottja az adott helyzetben tőle elvárható körültekintéssel járt el. Azonban ugyanezen szakasz (2) bekezdése az adóbírság mérséklését kizárja, ha az adóhiány a bevétel eltitkolásával, a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze. Mivel ezen esetekben az adóhatóság rendre azt állapítja meg, hogy az adóhiány a bevétel eltitkolásával keletkezett, és tekintettel arra, hogy a bevételt a magánszemély bevallásaiban nem szerepeltette, azt az adóhatóság tudomására nem hozta, így 200 százalékos bírságmérték alkalmazásával jár el.

Előfordul, hogy a magánszemély – annak érdekében, hogy az adóbírság és a késedelmi pótlék megfizetése alól mentesüljön – arra hivatkozik, hogy a gazdasági társaság az Art. 178. § 18. pontja értelmében kifizető volt, ugyanis az Art. hivatkozott rendelkezése értelmében kifizető az a belföldi illetőségű jogi személy, egyéb szervezet, egyéni vállalkozó, amely (aki) adókötelezettség alá eső jövedelmet juttat, függetlenül attól, hogy a juttatást közvetlenül vagy megbízottja (posta, hitelintézet) útján teljesíti. Amennyiben a gazdálkodó szervezet kifizetőnek minősülne, úgy az Art. 170. § (6) bekezdését kellene alkalmazni, miszerint, ha a munkáltató (kifizető) a magánszemélyt terhelő járulék megállapítási, levonási és ezzel összefüggésben bevallási kötelezettségének nem vagy nem a törvényben meghatározottak szerint tesz eleget, az adóhatóság az adóhiányt, az adóhiány után az adóbírságot, a késedelmi pótlékot a munkáltató (kifizető) terhére, a rá vonatkozó szabályok szerint állapítja meg, kivéve, ha az adóhiány az adózó jogszerűtlen nyilatkozatának következménye. Ha a munkáltató (kifizető) a magánszemélyt terhelő személyi jövedelemadó megállapítási, levonási és ezzel összefüggésben bevallási kötelezettségének nem vagy nem a törvényben meghatározottak szerint tesz eleget, az adóhatóság az adóhiányt a magánszemély terhére, az adóhiány után az adóbírságot, a késedelmi pótlékot a munkáltató (kifizető) terhére, a rá vonatkozó szabályok szerint állapítja meg. Az adóhatóság az adóhiányt, illetőleg az adóbírságot és a késedelmi pótlékot is a munkáltató (kifizető) terhére állapítja meg, ha az adóelőleget, adót, járulékot a munkáltató (kifizető) a magánszemélytől levonta, de az ezzel összefüggő bevallási kötelezettségének nem tett eleget.

Ahhoz, hogy a fenti szabály alkalmazhatóvá váljon, szükséges egy olyan jogviszony fennállta a felek között (pl. munkaviszony, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony), ami a magánszemélynek juttatott pénzeszközt megfelelő jogcímmel látja el. Ilyen jogcímet utólagosan kreálni azonban meglehetősen problematikus, ebből következőleg azt bizonyítani, hogy a cég számlájáról történő készpénzfelvétel tulajdonképpen munkabér vagy egyéb jogcímen kifizetett juttatás volt, nem igazán lehetséges.

dr. Szeles Balázs, bíró

 

Adópraxis (2019-06-28)

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

MAGAZIN
ELŐADÁSOK
ESETTÁR
ARCHÍVUM
JOGSZABÁLYOK
KAPCSOLAT
HÍRLEVÉL
ELŐFIZETEK
könyvelői klub | könyvelő képzés | könyvelő tanfolyam | budapest | debrecen | könyvelői konzultáció | könyvelési segédanyagok | mérlegképes könyvelő tanfolyam | klubtagság | letölthető anyagok | könyvelői tudástár | konferenciabérlet | díjmentes online szolgáltatás | könyvviteli szolgáltatás | könyvelői szakmai fórum
Minden jog fenntartva! © 2024 Könyvelői Módszertani Szemle - Könyvelői Klub
Még nem tagja közösségünknek?
Díjmentes tájékoztatás szolgáltatásunkról